A gyalázat napja – muzeális járműveket semmisített meg a BKV ZRt.
Nemhogy unokáink, de már mi sem fogjuk látni a 2006. április 11-én lángvágó általi halálra ítélt járműveket. A szakma iránt érdeklődést nem mutató cégvezetés cinikus akciója felér egy arculcsapással a közlekedésbarátok számára.
Április 11-e a gyalázat napja volt a közlekedésbarátok számára. Miközben sokan, így egyesületünk is a régi járművek megmentéséért, emlékük megőrzéséért küzd, a BKV szép csendben megszabadult jó néhány muzeális értékű busztól, olyanoktól is, melyekből már nincs több fellelhető példány, így örökre elvesztek. A barbár tett persze csak azokat lephette meg, akik nincsenek tisztában azzal, mi is folyik a múzeumi/nosztalgia területen a BKV-nál. Két éve megállt a járműrekonstrukciós program, a terület elenyésző, mindössze 32 millió forintos költségvetése nem követte az inflációt (a Szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum és a Deák téri Földalatti Vasúti Múzeum fenntartását is ebből fedezik), sőt, Aba Botond vezérigazgató már a szentendrei múzeum végleges bezárását is kilátásba helyezte.
A BKV-nál természetesen felelős gazdálkodásnak nevezik a fenti eljárást és büszkék rá, hogy a menedzsment minden fillér kiadást meg akar fogni. Ez az érvelés azonban egyszerűen nevetséges, a BKV éves költségvetéséhez viszonyítva (kb. 100 milliárd Ft). A múlt megőrzésére a költségvetésnek mindössze 0,03%-át fordítják, sokszor értelmetlen PR-tevékenységekre viszont százmilliókat szórnak el. Ezek a tények pontosan mutatják a hozzáállást a kérdéshez.
Egyesületünk számtalanszor felhívta a figyelmet arra, hogy a múlt értékeinek gondozása a lehető legjobban megtérülő reklám, hiszen pontosan azt mutatja az adott cégről, hogy patinás, megbecsüli a múltját és a dolgozóit, megbízható és stabil. Elmondtuk, hogyan gondoljuk a terület működését, hogyan tartjuk lehetségesnek források bevonását. Kioktatáson kívül („mi jobban értünk ehhez”) más reagálás nem érkezett a BKV részéről, egyesületünket pedig számtalan atrocitás érte, amikor a folyamatos elutasítás és elzárkózás ellenére mégis ezen a területen kívántunk eredményeket elérni, vagy a hiányosságokra felhívni a figyelmet.
Az április 11-én megsemmisített buszok a BKV egyik 100%-os tulajdonú cégénél, a „felelős gazdálkodás” mintapéldájának számító, nemrég csődbe ment Gépjárműjavító (GJSZ) Kft Gyömrői úti üres telephelyén álltak, senkitől sem zavartatva várták sorsuk jobbra fordulását. A telephely eladása kapcsán a területet kitakarították, és a szeméttel együtt kidobták a régi buszokat is. A roncsokért egy-két százezer forintot kaphattak legfeljebb, ha ugyan nem fizettek az elszállításért.
Az alábbi buszokat semmisítették meg:
– GA 57-84 rendszámú Ikarus 620-as, amely 1962-től 9 éven át szolgált a fővárosban.
– Egy ismeretlen rendszámú és eredetű Ikarus 630-as. Ezen két buszt egy harmadik 620-as, a BKV-s GA 95-16 felújításához szerezték be, alkatrésznek.
– Egy 1970-es gyártású Ikarus 311.24. A jármű egykoron a Mezépszer kocsija volt, BKV-s vonatkozása nincs.
– Egy Mávag M5-ös, melyet a 1958-ban a FAÜ a MÁVAUT-tól vett át. Az átvétel után duplaajtósra építették át. Az állapotuk miatt a FAÜ csuklós buszok építéséhez nem használták fel őket, így valamikor a 60-as évek elején selejtezték. Lelkes civilek találták 1997-ben Budaligetben.
– Egy 1936-os gyártású Mávag N26/36 csőrös busz. A kocsi a régebbi típusokkal ellentétben már eredetileg is vasvázasan érkezett. A háború pusztításait túlélte, az 50-es évek elején selejtezték.
Az M5-ös, és a Mávag csőrös az utolsó volt az országban, és valószínűleg a környező országokban sem találni már ilyen kocsikat. Pótolhatatlanok, így az okozott kár felbecsülhetetlen.
Az egyelőre megmaradt járművek:
A GA 95-16 rendszámú Ikarus 620-as, amely 1969-től 1976-ig szolgált Budapesten, szintén megőrzésre félretett példány volt. Felújításának néhány éve neki is kezdtek, de mindössze a több millió forintért felújított váz maradt meg belőle. További sorsa kétséges, mivel a felújításához alkatrészdonorként félretett másik két buszt szétvágták (lásd feljebb)
A járművek nagy részét a GJSZ Kft. egykori vezetői szerezték be. A BKV bevallottan aszerint szelektált, hogy melyik kocsi GJSZ-es és melyik BKV-s. Az a tény nem zavarta őket (vagy éppen hogy nagyon is zavarta), hogy a GJSZ is 100%-ig BKV. Két jármű a BKV tulajdona volt, ezek információink szerint egyelőre nem kerültek szétvágásra:
– GC 52-29 rendszámú, első generációs Ikarus 280.00. 1971. augusztusában, az első szériával érkezett meg a Récsei garázsba. Megmaradását annak köszönhette, hogy 1980-ban üzemi célra átalakították, ún. Étkeztetőbusz lett belőle (a rendszáma ekkor FS 75-57 lett). A Récsei garázs bezárása után Kelenföldre került, majd a GJSZ-be vitték át. Jelenlegi rendszáma: CLK-621, a GJSZ kitakarítása után a Délpesti garázsba vitték.
– 921-es pályaszámú trolibusz pótkocsi. Az FVV 1960-ban vezette be a pótkocsis üzemet a trolibuszoknál, a megmaradt pótkocsi 1961-ben érkezett az Általános Mechanikai Gépgyártól. A pótkocsik a megérkezésüktől kezdve az 1968-as selejtezésig a 75-ös viszonylaton közlekedtek. A GJSZ-ből a Pongrác úti troligarázsba került át.
Nem egyedi eset
A barbár megsemmisítés nem egyedülálló a BKV-nál: a legelső Ikarus 280-as trolibuszt (100-as) is addig hagyták szétrohadni, amíg végül rámondhatták, hogy selejtezni kell, az utódjának kiszemelt 156-os pedig lassan szintén az enyészeté lesz.
Ugyanígy járt az egyetlen Ikarus 260-as troli, a 600-as sem több már, mint roncs.
A régebbi, MTB82-es, Ikarus 60-as, Ikarus 60-as csuklós trolikból is legfeljebb egy üres roncs maradt meg, azt is úgy guberálták össze lelkes, a vezetés által azóta is semmibe vett munkatársak a BKV-nál.
Az ezredik Ikarus 280-as autóbuszt csak különleges közbenjárásra sikerült egy magánszemélynek megvásárolnia, a BKV-t ez sem érdekelte.
A BKV saját fejlesztését, a 3430-as MUV motorkocsit a VEKE erőteljes fellépése kapcsán a bontóból hozták vissza. Azóta sem történt vele semmi, de legalább egyelőre még megvan.
Eltitkolt akció
Tudván, hogy a VEKE most is képes lenne megakadályozni a lángvágót, a buszokat még a GJSZ telephelyén feldarabolták. Kész helyzet elé állították a saját egyesületük, az Akácfa utcában bejegyzett Városi Tömegközlekedés Történeti Egyesület tagjait is. Természetesen mindig lehet találni pár szervilis „szakértőt”, akik készségesen ki fogják fejteni, a roncsok értéktelenek voltak, felújításuk lehetetlen, vagy rettenetesen drága lett volna és egyébként sem érdekel senkit ez az egész.
A VEKE több alkalommal felajánlotta, segít a hiányzó alkatrészek felkutatásában, segít pénzt gyűjteni a nemes célra, gépész, karosszérialakatos, autóvillamossági stb. végzettségű tagjai ingyen dolgoznának a helyreállításon. Be sem engedték őket a telephelyre. A BKV nem kért a civil szférából.
A BKV-n belül is sokan vannak még (bár sajnos egyre inkább kisebbségben), akiket érdekel a szakma és ők is szívesen áldoznának szabadidejükből a járművekre, mint ahogy Európa számtalan közlekedési vállalatánál ez gyakorlat. Ezek a kezdeményezések azonban már középvezetői szinten elhaltak. A BKV nem kért a saját dolgozóiból sem.
Szomorú látni, hogy hazánkban se az Ikarus, se a BKV (amely cég állományában megfordult az Ikarus összes városi típusú busza) nem képes megőrizni a jövő számára a régi típusokból 1-1 darabot, magánszemélyek pénzén és jóindulatán múlik, hogy egy-egy típus megmenekül, miközben külföldön (Németország, Csehország) tucatszám vannak megőrzött járművek, olyanok is, melyek már Magyarországon sincsenek. A megőrzés, a hagyományok ápolása nem lehet pénzkérdés, erre jó példa, hogy Oroszországban is találhatunk rengeteg féltve őrzött járművet.
Aki a múltját nem becsüli, a jövőt nem érdemli.
A VEKE felkéri a Főváros vezetését, vegye el a területet a teljes érdektelenséget mutató és érzéketlenül pusztító BKV-tól, alapítson önálló költségvetésű múzeumot és nosztalgiaüzemet!
A BKV menedzsmentjének kimondott álma amúgy is az, hogy csak a napi üzemeltetéssel foglalkozhassanak, legyen hát így! Majd kezelik a múzeumot, óvják a múlt értékeit azok, akiknek ez a szívügyük! A BKV-t pedig kötelezni kell arra, hogy múzeumi és nosztalgia célú „köteles példányokat” bocsásson a múzeum rendelkezésére, állagból történő kivonás esetén. Véget kell vetni annak a rendkívül káros szemléletnek és gyakorlatnak, melyet a BKV egyik vezérigazgató-helyettese így fogalmazott meg:
„Azért vágatjuk szét és nem tároljuk az akár csak ideiglenesen felesleges járműveinket, nehogy valakinek még eszébe jusson felhasználni őket valahol”
Ez az idézet ugyan az üzemben lévő, állományi járművekre vonatkozott, ám pontosan ugyanígy gondolkodnak a múlt járműveiről is. Szerintük feleslegesek, csak a helyet foglalják, viszik a pénzt, ráadásul kíváncsi tekinteteket vonzanak, melyek jobb, ha nem firtatják, mi folyik a BKV-n belül.
Végezetül álljon itt egy lista a háború utáni muzeális buszokról és trolikról, melyekből egyesületünk álláspontja szerint Budapestnek meg kellett volna őriznie példányokat az utókor számára:
Rába Tr 3,5: 1 db váz, Szentendrén kiállítva
Mávag Tr 5: nem maradt belőle egy sem
Mávag M5: az utolsót most vágták szét
Ikarus 30: a BKV-nál nem maradt egy sem. 1 db működőképes, FAÜ származású, Vértes Volán újította fel (a VEKE 2005-ös nosztalgiamenetének főszereplője)
Ikarus 31: a BKV-nál nem maradt egy sem
Ikarus 311: több működőképes, egyik sem FAÜ származású, a BKV-nál nem maradt egy sem
Ikarus 60: nem maradt belőle egy sem
Ikarus 60 csuklós (FAÜ csuklós): nem maradt belőle egy sem
Ikarus 66: nem maradt belőle egy sem. 1 db, nem FAÜ származású, magánszemély tulajdonában van, NDK exportpéldány volt, Volánok újították fel Mávaut festéssel (a VEKE 2004-es nosztalgiamenetének főszereplője)
Ikarus 620: néhány roncs még fellelhető, de a BKV származásúakat most vágták szét
Ikarus 620 csuklós: nem maradt belőle egy sem
Ikarus 556: 1 db felújított, működésképtelen, BKV tulajdonú, Szentendrén kiállítva
Ikarus 180: 1 db felújított, működőképes, BKV tulajdonú, Szentendrén kiállítva
Ikarus 556 emeletes: 1 db roncs, FAÜ származású, magántulajdonban
Ikarus 280: 1 db első sorozatú, BKV tulajdonú (GC 52-29 ex. FS 75-57)
Ikarus 260: 1 db első sorozatú, BKV tulajdonú (BPO-103)
MTB 82: 1 db roncs, sorsa kérdéses, BKV tulajdonú
Ikarus 60T: 1 db roncs, sorsa kérdéses, BKV tulajdonú
ÁMG pótkocsi: 1 db roncs, felújítható, BKV tulajdonú
Ikarus 60T csuklós: nem maradt belőle egy sem
ZIU-5: 1 db működőképes, BKV tulajdonú, Szentendrén kiállítva
Ikarus 260T: 1 db roncs, sorsa kérdéses, BKV tulajdonú
Ikarus 280T: 1 db roncs, sorsa kérdéses, BKV tulajdonú